Térjünk visssza egy kicsit a szükségekre, azoknak is a különböző szintjeire, mert amikor A Villám részletezi, hogy milyen egy illatos helyiségben az embernek a dolgát végezni és milyen a tajgán fél kézben a bottal a farkasokat űzni (a másikat tán leharapták?) és úgy az anyaföld közelében anyagcsere végtermékeket a vad természetbe bocsátani, nah hát nem is gondolja, hogy valaki ezen utóbbi (áldatlan) állapot után vágyódik, mert amikor napokra az ember egy olyan toalettre (baszki: klotyó, budi, árnyékszék) van kényszerülve, ahol olyan átható ammóniapárlat lebeg, hogy egy kisebb falu lakosságát magához térítené az ájulásból üvegcse formájában az orruk alá dugván- nos a tajgán bizonyára ózondús fenyőillat bátorítja a pácienst dolga végzésére és a farkasok hajkurászására. De ne aggódjunk, mert igencsak lelkesít bennünket a szóban forgó budinkkal kapcsolatos információ is, miszerint, kilazultak a lécek, amitől minden bizonnyal NEM fogunk fóbiát kapni, és annál inkább szeretnénk bekerülni a nyári uborkaszezonos rtl klub híradóba, mint pöcegödörből kimentett nem helyi lakos, aki teljes lelkinyugalommal elmondhatja magáról, hogy most tényleg nyakig a szarban van.
Csak mellékesen jegyezném meg, hogy az egész udvart áthatja ez párlat, tehát megvan az az előnyünk, hogy a kert bármely részében tartózkodjunk, az ott töltött boldog pillanatokra emlékeztet bennünket akaratlanul is. De továbbmennék. Az itt tárolt végtermékből semmit nem hagynak a szorgos és környezettudatos falusi emberek kárba veszni, mert ősszel visszajuttatják azt az áldott anyaföldbe, vagyis emberi fekáliával trágyázzák a termőföldet, így igazából nem csodálkozom sosem, mikor az égig magasztalt burgonyának egyszerűen fekália szaga van. Más szóval itt még a szarral is spórolnak.
Mert ugyan van "rendes" benti angol toalett is, vízöblítéses, de azt nem lehet használni, mert a vízöblítéssel telítődik az emésztőgödör, igenis kérem, bámuljuk csak a takarékosságnak ezt a tökélyre fejlesztett és utánozhatatlan, bár néhol érthetetlen mivoltát. Jah és merthogy a konyha mellett van. És nehogy már oda szarjunk, ahol eszünk. Az persze mellékes körülmény, hogy fal van és ajtó.
De azt semmiképpen se gondoljuk, hogy télen megmenekülünk a kerti budi nyújtotta előnyöktől, mert akkor szagok helyett enyhén (kurvára) hideg van, olyannyira, hogy próbáljuk a kényszerűségből ott töltendő időt a minimálisra redukálni. Szóval inkább a tajga? A tundra ide is elkisér, ha másként nem is, egy rózsaszínű, békebeli, kimustrált tundrabugyi formájában, amit az ülőkére terítenek. Mert hogy az akkor nem hideg.
Azt hittem, meg tudnak lepni az eindhoveni reptéren, ahol is a wc-kben, amelyek egész Hollandiában a legkisebb kocsmától kezdve a legnagyobb üzletig tökéketes minőségűek és maximálisan odafigyelnek a tisztántartásukra, tehát a repülőtér wc-jében a felirat, hogy a környezet védelmében a wc-ket esővízzel öblítik. Pont. És télen a teheneket nem nagyon akarják hatóságilag a mezőkre engedni, mert a kibocsátott gázaikkal szennyezik a levegőt. Pont. De tévedtem. Szegény hollandok. Hogy el vannak maradva tőlünk...
Utolsó kommentek