Szerintem a szex, ugyanolyan biológiai szükséglet, mint az evés, ivás, szrás :). Ugyanúgy minőségi különbségek is vannak, nem is kicsik. Hamburger vagy szépen tálalt sülthús, köret, saláta, vörös bor…… aromázott pálinka vagy Unikum, Chivas Regal…… az utóbbiból nem tudom, hogy van e minőségi különbség, de gyanítom ott sem mindegy, hogy az ember a Tajgán végzi miközben egy bottal a farkasokat kergeti el, vagy egy friss, üdeillatú helyiségben történik a dolog, ami mondjuk nem a konyha :). Szóval biológiai szükséglet. Már csak az a kérdés kivel? Ebben is minőségi különbségek vannak, egészen az érzelmekből adódó szeretkezésen át a szürke dugásig valakivel, és ugye, legutolsó esetben, magad uram, ha nőd nincsen.
Szóval arra akartam kitérni ilyen, rövid bevezető után, hogy az ember egy kapcsolatban megpróbálja kielégíteni a másikat, normális keretek között. A kutyám ha éhes, szomjas enni, inni adok neki, ha labdázna és van időm labdázok vele. A jobraátom ha átjön beszélgetni, természetesen már töltöm is a sörét. A szülőknek, ha bármiben segítségre van szükségük az ember megpróbálja a tőle telhető legjobbat, és fordítva is. Ezek után eljutottunk a párunkhoz. Etetjük, itatjuk, beszélgetünk vele, labdázunk is ha kell (nem, nem a kutya a párunk, bár kétségtelen hűségesebb lenne, és krvára nem anyagias), meg még érdeklődünk is iránta, meg a lelke iránt, de eljön az a pont, amikor az ember a feneke után is érdeklődik, meg a melle után is, meg a csókja után is, meg a mindjárt meghallgatlak csak szeretkezzünk már egyet. Krva rég csináltuk. És jön a fáradt vagyok duma. Meg az előbb együnk, meg kicsit alszom. Így elmegy a férfi kedve mindentől. Itt jön a kérdés, hogy ha rég nem láttuk egymást, mint pár, akkor nem esne-e jól a férfiaknak, hogy a találkozás csók (puszi) után a pár hölgytagja (ez ilyen konzervatív kapcsolat – nő, férfi -), mondjuk letépje az ember boxerét és megerőszakolja? Vagy csak a férfiak ilyen állatok, hogy a rég nem látott partnerüket rögtön le akarják fektetni? Nah, persze a Minőség. Hölgyeim, ha sokáig húzzák mert épp valamely oknál fogva nem akarják (ami érthetetlen ám a férfiak számára, főleg ha rég nem voltak együtt), jelentem az a minőség rovására megy.
Utolsó kommentek