Köztudomású, hogy ma már boldog-boldogtalan utazik, lehet ez így akár párban is, és előbb jutunk Budapestről Eindhovenbe, mint a Boráros térről Kőbányára (A Villám ezen most jókat röhög, mert tudja, hogy fogalmam sincs, fent említett terek helyrajzilag és főleg egymáshoz viszonyítva hol helyezkednek el). Tehát repülővel egyszerűbb bárhová is eljutni. Na de miért pont Eindhoven? Csak. Mert Amszterdamba megnehezítették az eljutást, azaz, mi az, van lehetőség ötszöri átszállással is Rómán vagy Párizson keresztül, ha valaki az egyszerű dolgokat kedveli. És persze van MALÉV, meg KLM. Sky Europe nincs.
Kicsit aggódva az ismeretlen Eindhoveni repülőtértől, mert Amszterdam már ismerős rendesen, elterveztem, hogy mivel bizonyára nem mi leszünk az egyetlenek, akik Budapestről Amszterdamba akarnak menni, talán Budapestről nem csupa holland honpolgár fog utazni, így majd szépen valakihez betársulunk, legalábbis észrevétlenül követjük a csomagkiadó, vagy legalábbis a kijárat és reptéri busz felé. Útitársam, a továbbiakban röviden, Közeli Hozzátartozó, Akivel Együtt Utazom, nos vele egy közös bőröndöt vittünk, mivel egy új rendelet szerint a szállított csomagokért külön kell fizetni, eddig ez benne volt a jegyárban, ez most egy újabb illeték, tehát a költségek csökkentése céljából 1 bőröndbe próbáltuk a 20 kilóra limitált holmijainkat bapakolni. Ezt digitális szobamérlegen többször le is mértük, és ennek következtében sorra szedtük ki a holmikat a bőröndből, így pl a rekkenő hőségben a bőrkabátom a kezemben szállítottam (később jó szolgálatot tett), majd sorra kikerültek a tusfürdők, samponok, esernyők és cipők, amelyek a kézipoggyászban kaptak helyet. Így megpescsételtük sorsunkat, hogy fürödni sem fogunk vagy vendéglátóink szívességét vesszük igénybe, mivel a repülőgépre nem vihető fel semmiféle ismeretlen eredetű folyadék, később ezt az ötletünket ők igen lelkendezve fogadták. A hátizsákban került elhelyezésre az a négy pár házi kolbász és kolozsvári füstölt szalonna, hegyes erős és fehér TV paprika is- utóbbiak a vendéglátóink külön kérésére, amely a zöldségek hazájában nem kaphatók, magyar ízek meg végképp nem hozzáférhetők. A két üveg pálinka és a bor a bőröndben foglalt helyet. Ugyanis pálinka sem kapható. A becsekkolás után (a bőrönddel a kutya sem foglalkozott, tehát érdemes volt patikamérlegen méricskélni) pedig a sorban előttünk álló fiatal srác vette a bátorságot és szólított meg, mint felettébb szimpatikus egyént (gondolom én), hogy még soha nem repült és társulhatna-e hozzánk, mert azt sem tudja, hol van a 1O-es kapu, mondtam, hogyne, nyugodtan, tessék csak tessék, ne aggódjon, amíg engem (nem) lát- közben persze gondoltam, nah most így hogy tudok majd másokhoz társulni, de azonnal szárnyaim alá vettem az illetőt és igyekeztem anyja helyett anyjának lenni, bár utóbbi életkorilag lehetetlen lett volna, na de képletesen (gondolom, örült ennek rendkívül)- és mivel keveset beszélt, én meg annál többet (utazáskor izgatott vagyok és kivételesen minden hülyeséget beszélek), így szórakoztattam hülye poénokkal egészen a célállomásig és mondtam, hogy igenis le kell venni az övet, erre a térdnadrág farmerja vagy farmer térdnadrágja még inkább csúszásnak indult és veszélyesen beláttatni engedett intim ruhadarabjaiba-ra, azaz boxere teljesen premier plánban tárult a napvilág és a széles nézőközönség, azaz elém. Tehát őt pesztrálgatván (próbálván megnevettetni) útitársammal pedig azon viccelődtem, hogy miféle dolog ez, hogy nem lehet folyadékot, illetőleg zselés anyagot felvinni, mert ha most teszem azt, a füstölt szalonna és a jóféle kolbász mellé jó magyar házi kocsonyát is akarnék vinni (kocsonnnnnyát, ahogy szépen ejtik), akkor ezt nem tehetném meg, mert miféle égő dolog lenne, ha átvilágítás közben felfedeznék a füstölt kolbász készletünket, nem is lennénk idióta magyar parasztok, tényleg, közben pedig teljes lelki nyugalommal vártam a futószalagos átvilágítást, abban a tudatban, hogy semmi szúró-vágó-robbantós felszerelést nem viszünk, sőt sem folyadékot, sem zselét, csak jóféle csípős paprikás füstölt kolbászt, mikor útitársamat, A Közeli Hozzátartozót, Akivel Együtt Utazom, röviden, nos őt simán lekapcsolták, mondván, hogy nyissa ki a hátizsákot, nah, gondoltam, már a kolbászunkat is elkobozzák és a vámos kutyák prédájául vetik, mikor a vámos hölgyemény egy jó nagy spray-s flakont húzott ki a hátizsákból legnagyobb megrökönyödésemre, mivel akkor láttam először a sprayt és be sem tudtam azonosítani, hogy mi is az- kiderült, hogy útitársam, Akinek A Jó Édesanyját Sokáig Emlegettem Még, gyorsan, titokban berakott egy velúrcipő impregnáló cipőápoló sprayt, ugyanis anélkül nem bír ki egy hetet, hogy ne impregnálja a (kurva) cipőjét. (Mármint kurva nem volt velünk, akinek a cipőjéről lett volna szó.) A későbbiekben az Eindhoveni repülőtéren sikeresen átadtuk rokonának a pártfogoltat, és mivel maga a repölőtér annyira kicsi, hogy eltévedni sem lehet, sikeresen megtaláltuk a reptéri buszt (4O1-es járat), csak némiképp az a tény hangolt le, hogy a hollandok prémes kabátban, csizmában és kötött sapkában közlekedtek július közepén, én meg alig fűszoknyában, így a kézben szállított rövid bőrkabát hasznos szolgálatot tett.
És útitársam Édesjóanyja tudomást szerzett repülésünkről, természetesen útitársamtól, mire előzőleg látványosan (hallásosan- ugyanis telefonban mívelte e színpadias negykétségbeesést, hogy akkor ővele mi lesz ezekután egyedül, ha útitársam (fiacskája) meghal, mert a repülők "LEESNEK"- a "lezuhan" szó nem tartozik az 5O szavas szókincsbe, és értesítenünk kellett azonnal a landolás után, hogy nem "esett" le a gép, visszatérvén pedig felvilágosította fiacskáját, hogy "nemhiába imádkoztam"- mire nekem csak egyetlen válaszom volt, az is fiacskájának, hogy de jó, legalább volt valami időtöltése.
Utolsó kommentek