Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

Ha csak ezt az oldaldobozt látod, akkor egy olyan sablont választottál, amiben csak balhasáb van, az oldaldobozaid viszont alapértelmezésben a jobbhasábba kerülnek. Menj be az Oldaldobozszerkesztőbe (Megjelenítés / Oldaldobozok), és kattints a Hasábcsere gombra!

never the same

sosem lesz ugyanaz. de mindig leplezetlenül, mondhatni gátlástalanul. hiánypótló blog. vegyél példát a bkv-ról. sokszor szopat és kiszámíthatatlanul. a valósággal való egyezés kizárólag a véletlen műve. történeteink szereplői, sőt még a történetek szerzői is kitalált személyek. jobb esetben.

Utolsó kommentek

Linkblog

Felvilágosítottak

2008.07.27. 22:50 :: K. Villám

Hmmm, felidéződnek bennem a régi szép emlékek. Az nem titok, hogy én fiú középiskolába jártam. Harmincvalahány fiú osztályonként. A hatodik óra után, már a takarítónőre is ráizgultunk. Még a korai éveinkben (elsőben vagy másodikban), bejött osztályfőnöki órára két kis csaj. Így visszagondolva, tanárszakosak lehettek, és mi voltunk nekik a gyakorlat. Mert hát a mai fiatalok olyan korán kezdik a szexuális életüket, és akkor ők most minket, prevenció. Mindezt hangsúlyozom, egy fiú iskolában. Nőt szerezni, még a jóképű, kisportolt, lányok kedvence haveroknak is kihívás volt. Persze akkor még videó volt. Nem ám holmi ingyen szexcsatornák a neten, meg bármit letöltök torrentről. Volt 4-5 pornóvideó közkézen, és azok cserélgettek gazdát, de már előre meg volt hetekre, hogy ki melyiket viszi haza. Nah ebbe a miliőbe csöppent be a két kis csaj. Nem lehettek többek 20-21 évesnél. Szépen eltelt az óra első fele, mígnem odaértünk az óvszerhasználatig. Az egyik – az aktívabbik, így visszagondolva, nagy szexmalac lehetett, bár amelyik kutya ugat……, mint tudjuk, és ebben van is igazság – elővett egy gumit, hopp kinyitotta, elmagyarázta, hogy nézzük meg merre lehet tekerni, ne hagyjunk levegőt elöl, de fogjuk meg h legyen hely :), és még be sem fejezte máris előrántott egy banánt és ráhúzta. Nah, így helyes felkiáltással. Ekkor kezdett morajlani harmincvalamennyi pattanásos, de már szőrős tökű „pasi”/gyerek, nah akkor használd! Aztán a pici lány, szépen levezette, hogy a pasik nem mindig szeretik a gumi használatát. Erre rögtön megoldással is szolgált, miszerint a hölgy részesítse orális szexben a partnerét, és húzza fel a gumit szájjal. Ilyen élmény után a pasi biztosan nem fog ellenkezni a gumi miatt. Ezt mégígy meg is érteném. Bár mi csak ültünk leesett állal :). Viszont fogalmam sincs ezzel mit akart mondani, csak fiúknak. Hogy ha van barátnőnk és nem szeretjük a gumit akkor vegyük rá, hogy rakja fel szájjal? De ha nem szereti valaki a gumit, akkor eszébe sem jut ilyet kérni a partnerétől. Ezt talán a barátnőknek, vagy lányosztályban kellett volna elmondani, úgy érzem. Vagy, a pici lány már annyira haladó gondolkodású volt, hogy gondolta a kis liberális tündérke, a nagyszámok törvénye alapján ennyi pasi között csak van egy pár meleg is. Nah akkor azok így tanulnak belőle, és egymásnak szájjal rántják rá a gumit. Vagy fogalmam sincs, mi késztette őt erre.

Még nincs vége az órának :). Mi van akkor, ha teszem azt a férfi szeretne orális szexben részesíteni egy hölgyet. Védekezés képen – és itt előrántott egy tekercs folpackot, amiről letépett egy darabot – rakjunk oda egy folpack darabot és nyaljunk azon keresztül :). Ilyet azóta sem hallottam. Kedves olvasókáink, kérem jelezzen az aki nyalt már folpackon keresztül, illetve akit kényeztettek már ezen keresztül :). Persze azóta már felmerült bennem egy két kérdés. Az óvszer felhelyezésénél nem zavarta, hogy a szája a cerkához ér, de a pasi szája nem érhet az ő kelyhéhez? Fura. Most a pasit védi a puncitól, vagy a puncit a pasi szájától? Aztán egy szubjektív probléma. Ki tartja oda a folpackot? Mert mondjuk az én esetemben, ilyen helyzetben a saját kezeimnek ezer meg ezer dolga van :).

Az óra végén kiosztottak kérdőíveket. Ne aggódjatok, anonim. Nagyon kellemes poénkodással töltöttük ki őket, mígnem a végére érve kicsit kikerekedett a szemünk két kérdésen. Valahogy így szólt:

- Hányszor szeretkezett már?

- Mennyi partnere volt már összesen?

Lehet, hogy nem pontosan idéztem, de a lényeg ez. És itt jött a probléma. Először is valljuk be, hogy szüzek vagyunk? De, ciki :). Meg aztán, szóval, nah, erre válaszolni, csak így, ehh.

Mit csináljak? Ha már malacot nem tudok. Csinálok (csinálunk) statisztikát – Hofi -. Mindeki beírta, hogy volt már nővel, meg hajajj, de már mennyit szexelt. És így papíron kimutatták utána, hogy tessék megnézni! Milyen korán kezdik! Még a fiúiskolákban is. Itt van a kérdőív, statisztika meg a minden :).

Az óra legvégén, még kiosztottak a lányok nekünk gumikat, de csak akkor ha elhasználjuk, nem ám csúzlizni, meg szétdobálni őket :).

Így történt az eset, mely szóról szóra igaz.

4 komment

Címkék: szex felvilágosítás óvszer folpack

A bejegyzés trackback címe:

https://never.blog.hu/api/trackback/id/tr46588562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Ligeti 2008.07.28. 17:49:52

Most jut eszembe, hogy pár nappal ezelőtt, az egyik rokon adott egy speciális folpackot, de olyan oltári nagy tekercset, hogy szinte egy kézzel is alig lehet elbírni, több ezer méteres lehet és lila árnyalatú, állítólag még húst is lehet benne sütni, szépen puhára sül, na de hogy ilyen intim célokra is lehet használni, erre álmomban sem gondoltam, bár ekkora oltári nagy tekercs feladja a leckét szépen...:)és igencsak elképzelhető, hogy ez a speciális folpack szépen odatapad és nem kell fogni és még nem is zizeg, mint a celofán. bár ha már itt tartunk, ki lehet próbálni zsírpapírral és alufóliával is. esetleg ha ennyire irtózik valaki szíve hölgyétől, akkor inkább süssenek, mint dugjanak:)

A mai kor új szatír típusa pedig folpackkal mászkál az elhagyott parkokban...

A kishölgy esetleg a lányoknak is tarthatott volna előadást arról, hogy a szájukkal is ténykedhetnének, hisz ez a blog pont a rászoptatásról szól (nagy vonalakban)- és jogos a felvetés, miszerint ha vki utálja a gumit, akkor nem fogja kevésbé utálni, csak mert szájjal húzták fel. Bár megnézném (nah nem úgy)azt a helyzetet, hogy egy olyan csaj húzza fel a szájával, aki egyébként is irtózik a szopástól, majd pont ő fogja azt a síkosítós gumiszagú vackot nyalogatni,amihez nem hinném, hogy nagyobb gusztusa lenne.

K. Villám 2008.08.02. 08:45:34

Hehe. Jó az a nagy tekercs. Családi csomag. Zsírpapír, alufólia? Az biztos élvezet lehet, tuti mindkét fél érezne mindent.
Abban meg igazad van, hogy az a hölgy aki nem rajong az orális dolgokért, az még jobban fog undorodni a szájban gumi cerkától :).

Bár én ebben iszonyatosan nagy üzletet látok. Ugye ma már televannak az üzletek, mindenféle gumival, ízesített (banántól az eperig), különböző színűek, érdesek. Nah már most, akkor lehetne gyártani a férfiaknak, punci nyaló folpackot, ugyanígy különböző színekben, ízekben. Bár nem tudom, hogy bárki nyelve élvezné-e, hogy érdes :). Azthiszem, azért egy finom punciíz csak jobb mint a folpack :).

vidéki men · http://sokallok.blog.hu 2009.07.20. 13:57:23

A magoldás a punciízű folpack!

A Ligeti 2009.07.20. 19:28:24

Első használat után meg kell fordítani a folpackot.
Site Meter
süti beállítások módosítása